Álomesküvő luxuskivitelben

A Max Club kicsit több mint egy éves fennállásának eddigi legnagyobb eseményére került sor 2019. június 22-én. Egy esküvőről van szó, amit több helyen az év esküvőjének is aposztrofálnak Magyarországon, amikor is Lékai Máté – akiről nem túlzás azt mondani, hogy az ország első számú kézilabdázója - feleségül vette Kiss Ramóna színésznőt, műsorvezetőt. Sok szempontból különleges és izgalmas feladat volt – példának okáért, március elején még nem volt helyszíne a júniusi esküvőnek, mindamellett, hogy a pár már addig is zsúfolt élete egy csodálatos újszülöttel gazdagodott a Nagy Nap előtt 5 hónappal. Arról már nem is beszélve, hogy Rami nem egy tipikus menyasszony volt, akinek legalább minden második gondolata az esküvője körül forog. A legfontosabb az volt, hogy az esemény tükrözze Rami és Máté személyiségét, a cél egy fergeteges hangulatú, hajnalig tartó buli volt, ahol a lazaság és vagányság éppúgy érezhető, mint az a szeretet és szenvedély ami őket jellemzi.

Szervezőként a cél egyértelműen az volt, hogy Noé babával együtt, egy családként, feszültségmenetesen élhessék meg az esküvő napját. Elmondásuk szerint ez sikerült.

Megtiszteltetés volt részesének lenni ennek a csodálatos eseménynek és kívánjuk, hogy a Lékai – Kiss család ilyen boldog maradjon közös életük minden percében!

További kulisszatitkokért kattintsatok ide!